Most érkezett a szomorú hír – Meghalt a Fradi sztárja

Életének 91. évében meghalt Csabai József, a Fradi legendás focistája, Puskás Ferenc egykori lakótársa, a Ferencváros és a Real Zaragoza egykori labdarúgója, testnevelőtanár, edző, kiropraktőr – írja az Origo. A szomorú hírt fia, Robert Csabai tudatta a Nemzeti Sporttal.

Csabai az akkor Budapesti Kinizsinek nevezett Ferencvárosban lett NB I-es focista 1956-ban, ahol 10 találkozón szerepelt; diplomás testnevelőként később az olimpiai válogatottba is bekerült. A forradalom után Amerikába emigrált, majd spanyol csapatoknál helyezkedett el,

kia híján a Real Madrid is szerződtette, miután a Zaragoza színeiben gólt lőtt és a meccs legjobbja lett, egy súlyos sérülés miatt azonban derékba tört a karrierje.

Fél évig Puskás Ferencéknél lakott Madridban, majd ismét az Egyesült Államokba költözött, ahol egy ideig gimnáziumi testnevelőtanárként dolgozott,

többek között John F. Kennedy elnök fiát is tanította.

Hirdetés

Ezek után doktorátust szerzett New Yorkban, Puskás Ferenc hívására a pályaedzője lett a Vancouver Royals NASL (North American Soccer League) csapatnál; az együttműködés eredményeként együtt utazták körbe Észak-Amerikát.

Csabai ezután Vancouverben maradt, és megnősült; ám továbbra részt vett a kanadai labdarúgás fejlesztésében, orvosi rendelőt és fociiskolát vezetett, sztárok sérüléseit gyógyította.

Nyugdíjasként tagja lett a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia szakmai irányító testületének és a Puskás Ferencné által alapított Puskás Nemzetközi Futball Alapítvány kuratóriumának,

nyolcvan éves kora fölött is rendszeresen látogatott haza Magyarországra, utolsó éveit azonban egy otthonban töltötte.

Hirdetés