Rengeteg pénz jár a családi pótlék mellé február 1-től, sokan még mindig nem tudnak róla

Még év végén érkezett a bejelentés a kormánytól, ami azt foglalja magában, hogy 2023 január 1-től nem kell  SZja-t fizetnie azoknak a 30 éven aluli nőknek, akik gyermeket vállalnak.

Közben a részletek is kiderültek, vagyis aki 30 éven aluli, de a gyermeke január 1. előtt született meg, azoknak nem jár ez a kedvezmény. Több szakértő szerint emelkedhet a száma a fiatal, 30 éven aluli nőknek, akik idén úgy döntenek, hamarabb néznek anyai örömök elé.

Az Szja mértéke 2023-ban 15 százalékot jelent, egy nő, aki dolgozik bruttó 100 ezer forint után 15.000 forintot spórolhat meg ezzel a kormányzati döntéssel. Fontos tudni, hogy az szja mentesség már a gyermekgondozási ellátásokra is jár, vagyis a csedből és a gyedből is lehet már érvényesíteni.

A NAV honlapján részletes tájékoztató olvasható ezzel kapcsolatban, amiből kiderül, hogy az szja mentességnek van egy felső határa is, vagyis a kedvezmények összege havonta legfeljebb a teljes munkaidőben dolgozók – előző év júliusára vonatkozó- , nemzetgazdasági szintű bruttó átlagkeresetének összege.



2023-ban tehát a jogosultsági összeg legfeljebb 499.952 forintot  jelent hónapoként, ami 74.993 forint megtakarítást foglal magába.

Az Szja kedvezménnyel kapcsolatban szintén fontos tudnivaló, hogy a magzat 91 napos korától jár.

Hirdetés

forrás