DURVA PLETYKA: ELŐKERÜLHET KUCSERA GÁBOR ELTITKOLT SZERETŐJE

A bejelentés után pedig lassan előkerülnek a csontvázak is a szekrényből. A családanya az egyik magazinnak elmondta, többször is hullámvölgybe került a kapcsolatuk és azt sem tagadta, volt megcsalás a házasságuk alatt. Azt már korábban is tudni lehetett, hogy első gyermekük, Beni születése után is válni akartak, de akkor a közelgő ünnepekre való tekintettel végül otthon maradt a kajakos. Ugyan otthon maradt, de egy kommentelő szerint mással töltötte az éjszakákat. A Bors TikTok videója alatt ugyanis megjelent egy figyelemfelkeltő hozzászólás, amiben egy hölgy azt állítja, akkoriban Kucsera az ő barátnőjével csalta Tápai Szabinát.

@borsonline #házasságtörés#házasság#románc#megcsalás#vége#borsonline#kucseragabor#tápaiszabina#család#nekedbelegyen#💔 ♬ Epic Music(863502) – Draganov89


„Egy barátnőmmel is megcsalta, amikor még a kisfia kétéves volt. Ez körülbelül nyolc évvel ezelőtt történt. Húszéves gyönyörű naiv lány, akinek nem volt veszíteni valója. Nem értettem egyet, de a Kucsi kezdeményezett. Nem szabad ítélkezni, ha az etalon híresség fel akarna szedni tízből, kilenc nő bele menne”
 – olvasható a bejegyzésben. 

Nem kizárt, hogy a válás bejelentésével elindult a lavina és hamarosan a kommenteken túl előkerülnek olyan hölgyek is, akik némi figyelemért szívesen beszélnek majd az olimpikonnal töltött légyottokról. 

Hirdetés