Most érkezett! Hogy tehették ezt vele?? Kiderült, hol tölti majd a börtönbüntetését Galambos Lajos

Galambos Lajost december elején ítélték el másodfokon is az áram-, gáz és más közművek lopásának ügyében, jogerősen három és fél éves börtönbüntetést kapott.

Most érdekes információk jutottak a Bors birtokába. A zenész ugyan még nem kapta meg a behívóját, de azt pletykálják, hogy Lajcsi átmeneti otthona, Mocsától 170 kilométerre, Kecskeméten lesz.

A helyi börtön közel sem egy négycsillagos hotel, még akkor sem, ha az elítéltek között „parkettásnak” nevezik. Ez azonban csupán szóbeszéd, hiszen lapunk kérdésére a Bv fotókat is küldött az intézményről, ami közel s távol nem erről árulkodik.

A tárgyalások során a zenész mindvégig ártatlannak vallotta magát, a másodfokú ítélet után végül azt nyilatkozta, hogy egyáltalán nem erre készült.

Hirdetés

„Ha be kell mennem, hát bemegyek, de nem erre készülök, nekem nem ez van a táncrendemben. A tegnapi nap sem ez volt a táncrendem, hogy ezt az ítéletet kapom. Azt gondolom, hogy én ezt a szélmalomharcomat megnyerem. Én Galambos Lajcsi, aki Soroksáron születtem 1 kiló 75 dekával, és két fillért nem adtak volna azért, hogy megélem az első születésnapomat. Én, aki azt álmodtam, hogy egyszer majd színpadom fogok énekelni, ennek akkor annyi volt az esélye, minta annak, hogy a mackó sajt elkezd brummogni. Én nem abban a körbe tartoztam akikből sztár lehetett. Én hiszek magamban. Egyedül én hiszek magamban.”

Munkával foglalhatja el magát

A kecskeméti börtönben, mint az összes többi bv. Intézetben, dolgozhatnak a rabok. A munka két okból is jó, egyfelől elfoglalják magukat a fogvatartottak másfelől keresetre tesznek szert, a pénzt pedig hasznos dolgokra fordíthatják.