Búcsúlevelet írt a kislányának, majd kivetette magát a nyolcadikról Zoltán.Részvétünk a családnak!

Candle burning on grave in cemetery.

Kedd reggel történt a tragédia a 3. kerületben.

Metropol információi szerint az egyik Szentendrei úti panelház nyolcadik emeletéről ugrott ki a 30 éves családapa, Sz. Zoltán.

A férfi párjával és 10 év körüli kislányával élt a lakásban, ahonnan reggel még iskolába kísérte a gyermeket.

A megrendült szomszédok elképzelni sem tudják, mi vezethetett a tragédiához, nehezen találták a szavakat, amikor az újságírók érdeklődtek náluk. 

Hirdetés

„Itt lakom mellettük, de mégsem ismertem őket közelről. Albérletben voltak itt, de az eset után a rendőrség lezárta, leragasztotta a lakást, így nem tudom, hová mentek. A fiatalember halálhíre megdöbbentő, hiszen itt van a picike lánya, akit imádott” – mesélte egyikük, majd hozzátette, hogy Zoltánt sokszor látta rosszkedvűnek.

„A kislány állandóan mosolygott. Zolin nagyon látszott, hogy imádja… Viszont a felesége és közte valami probléma lehetett, mert szinte mindennap lehetett hallani, hogy üvöltöznek. Sajnáltam őket, lehet, hogy ez vezethetett a tragédiához” – tette hozzá a megszólaló.

A házbéliek úgy tudják, hogy az apuka csak a kislányának írt búcsúlevelet, majd kiugrott a lakás erkélyéről. 

Van segítség!

Ha te vagy valaki a környezetedben krízishelyzetben van, hívd mobilról is a 116-123 ingyenes lelkielsősegély-számot!

Hirdetés

Fotó: illusztráció, Getty Images