800 forintos üzemanyagár közeleg, mutatjuk mikor

Az elemző szerint nagyrészt Kínán múlhat, hogy a benzin és dízel ára egekbe szökik-e az év második felében.

Akárhogy is, azt a prognózist is érdemes szem előtt tartani, hogy a dízel nagykereskedelmi ára tartósan magas marad, illetve tovább nő a hordónkénti nyersolajhoz képest. A kettőnek a különbsége az elmúlt 25 évben soha nem haladta meg a 25 dollárt, jellemzően 10-15 dolláron alakult. Ehhez képest tavaly volt olyan nap, amikor 80 dollár fölött volt, és jelenleg túl van az 50 dolláros szinten.

Ez egy kimondottan magas árrés, amelyet tovább szélesíthet, hogy az orosz olajtermékek kiesésével megnőnek a szállítási útvonalak. Ez a helyzet a finomítóknak persze kedvez, de a fogyasztóknak korántsem.

Az üzemanyagárakat nemcsak a nyersanyagpiac mozgatja, hanem az árfolyamoldal is, főleg a dolláré. Az Erste Bank elemzője ennek kapcsán úgy értékelt, hogy itt nagy bizonytalanságokat nem lát.



A kormányzat és a jegybank minden eszközzel védi a forintot attól, hogy a 400-as küszöb fölé menjen az euróval szemben, a dollár-forint árfolyam csúcsán pedig túl vagyunk. Ennek kapcsán jó hír, hogy az amerikai infláció lassul.

Megjegyezte, hogy bár konszenzus van a kínai gazdaság gyors feltámadásáról, ami könnyen lehet, hogy valóban beigazolódik, ám a Covid mellett is van jó néhány strukturális probléma, amely lassíthatja a folyamatot. Megemlítette az ingatlanpiaci helyzetet és a belpolitikai feszültséget is.

Hirdetés

Az viszont tény, hogy az üzemanyagárak szempontjából a magyar autósok nagymértékben Peking kezében vannak.

forrás: tudasfaja