Szívizomgyulladás és szívmegállás: életerős, egészséges fiatalok halnak meg hirtelen és váratlanul

Egész Dombrádot megrázta a 12 éves kisfiú váratlan és tragikus halála. A gyermek megbetegedett, belázasodott, nem evett, nem ivott, állapota napról napra rosszabbodott. Aggódó szülei a kisvárdai kórházba vitték, ahonnan érdemi vizsgálat nélkül hazazavarták. Másnap reggel a kisfiú összeesett, és meghalt.

Nővéremék be is vitték a gyermeket, de ott azt mondták, hogy a kicsinek semmi baja sincs, van miből leadnia, mert van tartaléka, de igyon sokat

– írta az édesanya húga, aki szerint az egészségügyi intézményben nem csináltak EKG-t, sem laborvizsgálatokat, és infúziót sem kapott a kisfiú.

A család úgy érzi, az intézmény mindenféle segítség nélkül bocsátotta a kisgyermeket haza, nem fektették be. A nagynéni leírása szerint a kisfiú aznap este otthon már nem evett, nem ivott, majd lefeküdt aludni – írta meg a Bors.

Hirdetés

Reggel felkelt, összeesett és ennyi volt egy 12 éves gyermek élete – tette hozzá a nagynéni. A kisvárdai kórház közleményben tagadta, bármilyen felelőssége lenne, hiszen szerintük „nem történt mulasztás”.

Az RTL Híradójából kiderült, a család a kiérkező mentők segítségéig megkezdte az újraélesztést. “A szakszerű ellátásnak köszönhetően visszatért a gyermek keringése, akit állapotstabilizálást követően, helikopter segítségével azonnal intenzív osztályra szállítottunk” –nyilatkozta Ménes Dávid, az OMSZ szóvivője. Ezek után a nyíregyházi kórházban sajnos az orvosok nem tudták már megmenteni.

Minden jel szerint szívizomgyulladása lehetett a kisfiúnak.

A kisfiú tragikus és hirtelen halálával kapcsolatban rengeteg kérdés felmerül, kezdve a kórház felelősségével, azt azonban nem meri megkérdezni senki, vajon mitől alakul ki egy egészséges tizenéves gyermeknél szívizomgyulladás?