„Nem volt időnk felkészülni erre a tragédiára.”
Nyertes Zsuzsáék családjában mindenki rendkívül kötődik a többiekhez. Ha náluk egy gyermek felnő, akkor sem feledkezik meg a szüleiről, nagyszüleiről, testvéreiről – az unokák is ezt a példásan nagy szeretetet látva nőnek fel. A színésznő édesapja igen erős motorja volt a családnak, épp ezért volt váratlan halála óriási trauma és veszteség a szeretteinek.
Bár eltelt némi idő azóta, hogy Nyertes Zsuzsa édesapja örökre lehunyta a szemét, ám ő mégsem képes könnyek nélkül beszélni róla. A máskor csupa mosoly előadóművész most kisírt szemmel próbálja szavakkal felidézni az imádott édesapjával kapcsolatos emlékeit – írja a Hot! sztármagazin nyomán a Vasárnap Reggel legutóbbi száma.
– A leghűségesebb férj, a legjobb apa és a legkedvesebb nagypapa volt! – kezdte a színésznő. – Hárman vagyunk lányok, és bár imádott minket, sóvárgott egy trónörökös után. Megkapta: az első unokája fiú lett, akit még négy követett, a három lány mellett. Gyerekkorunkban sokat dolgozott, de hétvégéken örömmel játszott velünk: kártyáztunk, társasoztunk. Aztán felnőttünk, saját életünk-családunk lett, ám továbbra is mindig számíthattunk rá. Először nem örült, hogy én színésznő lettem, orvosnak szánt, ami ő szeretett volna lenni. Később, látva a sikereimet, nagyon büszke lett, minden premieremen ott tapsolt. Mivel egy szempillantás alatt halt meg, nem volt időnk felkészülni erre a tragédiára. A pacemakere korábban kétszer is megmentette az életét; harmadjára nem sikerült…
Utolsó élmények
Zsuzsi szerint Isten akarta, hogy az édesapjának még legyenek csodás úti élményei. – Tavaly kétszer is járt Amerikában. Először nyáron, amikor mind a tizenhatan együtt vakációztunk az óceánnál: apu a nyolc unokájával együtt bolondozott a vízben meg a parton! Én a novemberi szülinapja apropóján egy krétai vakációval leptem meg, amire anyuval mentek el, majd az év végén újra az USA-ba utaztak, ahol Juditéknál ünnepelték a karácsonyt.
„Én csak kétszer láttam sírni”
Az aktív éveiben mérnökként, később igazságügyi szakértőként dolgozó Nyertes Antal – akit a felesége Tonesznek, a barátai pedig Tóninak becéztek – élete nyolcvannyolcadik évében távozott. Idős kora dacára remekül tartotta magát, minden értelemben.
– Szilveszterkor még megtáncoltatott! – merengett Zsuzsa. – Tizenkét évesen, a háborúban vesztette el az apját és a nővérét, az édesanyja 35 évesen egyedül maradt vele és a bátyjával, a halála napjáig csak nekik, értük élt. Ettől lett apu is annyira családcentrikus. Túl hamar lett felnőtt, de mindig erősnek mutatta magát. Az unokái azt mondták róla: „Nagypapi sose fog meghalni, túl erős!” Én csak kétszer láttam sírni: egyszer az édesanyja temetésén, másodszor a 70. szülinapján, amikor elénekeltem neki Az én jó apámnál nincs jobb a világon kezdetű dalt. Hat éve váratlanul kórházba került, de hamar felépült. A karanténidőszakot remekül viselte, még örült is, hisz az elmúlt három hónapban naponta láttak anyuval Andi húgomat és engem. Előző nap mindig megbeszéltük, mit kell venni, mi legyen ebédre, és másnap ott volt minden a küszöbükön. Apunak a libamáj volt a fő kedvence, a karantén alatt négyszer is sütöttem neki, imádta! A tragédia napján kértem anyut, hogy adja át a telefont apunak, de ő épp vacsorázott, és azt üzente, hívjam később. Erre már nem került sor. Alig egy óra múlva anyu hívott, és zokogva közölte, hogy apu nagyon rosszul lett, a mentők épp akkor érkeztek meg. Rossz előérzettel ugrottam be a párom mellé a kocsiba; percek alatt ott voltunk, sajnos mégis elkéstünk.
„Még kicsit együtt lehettünk”
Mire Zsuzsáék megérkeztek, már rendőrök is voltak a helyszínen. Kiderült: közvetlenül a halála előtt Tóni bácsi a háza előtt füvet nyírt, és éppen szót váltott egy járókelővel, amikor összeesett. Az idegen férfi azonnal hívta a mentőket, akik perceken belül kiértek, és megkezdték az újraélesztést, de fél óra elteltével sem jártak sikerrel.